123RF

Kerti tó építő tanfolyam

A tanfolyam célja
A tanfolyam résztvevői képessé válnak hatékonyan kiválasztani a telepítendő tó helyét, méretezését és típusát, a pontos ökológiai egyensúly érdekében. Elsajátítják a kerti tó építésére vonatkozó jogszabályi hátteret, és megtanulják azt alkalmazni.

Az elsajátított kompetenciáknak hála képessé válnak megfelelni az ügyfelek feléjük támasztott igényeinek, valamint megtanulnak mérlegelni az ügyfél igények és a megvalósíthatóság közt.

Tanfolyam célcsoportja

Tanfolyam témái

Jelentkezem/Érdeklődöm

Oktatás

Tanfolyam időtartama
2 hónap

Elméleti tanfolyam
Az előadásokat és a konzultációkat hetente, kéthetente, egy alkalommal (főképp szombaton vagy vasárnap, ritkább esetben pénteken) tartjuk, 10-14 óráig, vagy 15-19 óráig. Néhány héttel az előadás kezdete előtt a komplett órarendet kézhez kapod, pontos időbeosztással, így jó előre tudsz majd tervezni.

Vizsga

Vizsgadíj
A vizsga díja legkésőbb a vizsga időpontja előtt 7 nappal fizetendő.

Sikeres vizsga igazolása
A képzés sikeres elvégzése után a résztvevők Kerti tó építő tanúsítványt kapnak. Külföldi tervek, munkalehetőség esetén angol nyelvű tanúsítványt is kérhetsz.

Feltételek

Jelentkezés feltételei
Minimum 8 általános végzettség, illetve a részvételi díj első részletének befizetése.

Jelentkezem/Érdeklődöm

Aktuális tanfolyamok

Részvételi díj

Egy összegű befizetés esetén
98.000 Ft helyett

89.000 Ft

Kedvezmény

9.000 Ft

Részletfizetés esetén
A tanfolyam díja 98.000 Ft, mely a képzés ütemezése szerint havi részletekben is fizethető.

Vizsgadíj

20.000 Ft

A kedvezményes lehetőség az akció visszavonásáig érvényes!