123RF

Kerttervező tanfolyam

A tanfolyam célja
A Kerttervező képzés célja, hogy a résztvevők képessé váljanak kerttervezésre, és a megrendeléstől a kivitelezésig az összes munkafolyamat megvalósítására. A képzésünkhöz biztosítunk résztvevőink számára megfelelő tananyagot és a tervező programok közül is szemléltetünk több verziót, aminek határa a csillagos ég. Kerttervezésben jelenleg Magyarországon is rendeznek különböző versenyeket, az egyik legelismertebb kertet, résztvevőink, az oktató jelenlétében bejárhatják, majd önálló munkaként sajátjukat is megálmodhatják.

Legkreatívabb képzésünk egyaránt vonzó lehet kezdők és régóta a szakmában dolgozók számára.
Kerttervező képzésünk sikeressége garantált a jövő kertépítői között, hiszen ezzel nemcsak saját, de a megrendelők részére, vállalkozóként is képessé válsz végigvinni egy projektet a tervezéstől a megvalósításig.

Kellő betekintést kapnak a résztvevők a számítógépes programokba, melyek segítségével színes látványterveket tudnak készíteni és a megrendelőnek interpretálni.

Tervezz gyönyörű kerteket Te is!

Tervezz gyönyörű kerteket Te is!

Tanfolyam célcsoportja

Tanfolyam témái

Te is képessé válhatsz erre!

Te is képessé válhatsz erre!

Jelentkezem/Érdeklődöm

Oktatás

Tanfolyam időtartama
6 hónap

Elméleti tanfolyam
Az előadásokat és a konzultációkat kb. kéthetente (főképp hétvégén) tartjuk, 9-17 óráig. Néhány héttel a tanfolyam kezdete előtt a komplett órarendet kézhez kapod, pontos időbeosztással, így jó előre tudsz majd tervezni.

Kerttervezésben kimagasló oktatók biztosítják a szakmai tudás átadását.

Vizsga

Vizsgadíj
A vizsga díját a tandíj tartalmazza.

Sikeres vizsga igazolása
A képzés sikeres elvégzése után a résztvevők Kerttervező tanúsítványt kapnak. Külföldi tervek, munkalehetőség esetén angol nyelvű tanúsítványt is kérhetsz.
A tanfolyam elvégzése nem alkalmas közpark – és tájtervezésben való közreműködésre!

Feltételek

Jelentkezés feltételei
Minimum 8 általános végzettség, illetve a részvételi díj első részletének befizetése.

Jelentkezem/Érdeklődöm

Aktuális tanfolyamok

    Képzés helyszíne: BUDAPEST

    Képzés kezdete:2024. május 25.

Részvételi díj

A képzés díja

230.000 Ft

A képzés ütemezése szerint havi részletekben is fizethető!

Kedvezmény
GYES-en, illetve GYED-en lévőknek

5%

Tanfolyamszervező

Amennyiben bármilyen kérdésed lenne, bátran keresd a képzés vezetőjét további információkért!

Pünkösdi Mónika

Pünkösdi Mónika

Oktatásszervező

Telefon: +36-20-220-0592
E-mail: punkosdi.monika@pszichologuskepzo.hu