Mesterséges intelligenciák – A megvalósult science fiction, és annak hatásai
2018. június 21.
19:00 - 21:00
Budapest
Isaac Asimov amerikai sci-fi író 1950-ben megjelent Én, a robot című novellafüzérében felvázolta a Robotika 3 törvényét, és így egy olyan jövőképet, melyben az emberek mindennapjait emberszabású gépek, mesterséges intelligenciák teszik kényelmesebbé, és már ezekben a művekben is találunk halvány utalásokat arra, miként hatnak majd ki e teremtmények az emberi gondolkodásra.
Hol tart a mesterséges intelligenciakutatás a XXI. században? Kell félnünk a gépi tudatok elszaporodásától? Miként határozzák meg napjainkat, és az előttünk álló jövőt az általunk teremtett intelligens gépek, és programok?
Dr. Mérő László matematikus, pszichológus és publicista előadása az mesterséges intelligenciák többféle nézőpontját érinti, így a hallgatóság képet kaphat arról az elképzelt jövőről, mely felé robog az emberiség, és megismerheti egy általunk teremtett mesterséges tudat egyénre gyakorolt élettani hatásait.
FIGYELEM! A megadott helyszínen kizárólag az oktatás zajlik. Jelentkezés és ügyintézés céljából kérjük, hogy minden esetben központi elérhetőségeinken érdeklődjön. Ezt megteheti e-mailben, az info@pszichologuskepzo.hu-ra küldött üzenettel, vagy telefonon a 20/359-5917-es számon, ahol munkanapokon 9 és 16 óra között tudjuk fogadni hívását.
Helyszín
Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont
1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14., I. emelet
Események a helyszínen
Nincs megjeleníthető esemény ezen a helyszínen.