123RF

5 kérdés, 5 válasz – Doszpot Péter

A kérdéseket ezúttal Doszpot Péter, volt gyilkossági főnyomozónak tettük fel, akit televíziós szakértőként, a 90-es évek legnépszerűbb magyar rendőreként, és évek óta a Best-Work állandó előadójaként ismerhetünk.

5 kérdés, 5 válasz című sorozatunkat azért indítottuk el, hogy ezáltal az érdeklődők közelebb kerülhessenek előadóinkhoz, megismerhessék szakmai előmenetelüket, és törekvéseiket, ezáltal megpillantva az embert a pszichológusi, pedagógusi, szociálpedagógusi, mediátori vagy éppen orvosi cím mögött.

A 90-es évek legnépszerűbb magyar rendőre (Fotó: Velvet)

A 90-es évek legnépszerűbb magyar rendőre (Fotó: Velvet)

1. 2001-ben, azaz lassan 16 éve szereltél le. Nem hiányzik a nyomozói munka?

De. Vagyis ha pontos akarok lenni, azt mondom, hiányzott. Évekig hiányzott, aztán rájöttem, hogy az szánalmas, ha állandóan arra gondolok, azon rágódok, hogy milyen jó volt régen, pedig utánam is voltak és lesznek kiváló rendőrök, és nagy nyomozók, így nekem tudomásul kell vennem, hogy az élet folyik tovább, és meg kell tanulnom mást csinálni.

2. 2014-ben kezdtél először oktatni a Best-Work-nél. Sikeres és elfoglalt vállalkozóként mi motivált arra, hogy egy számodra viszonylag új területbe kezdj bele?

Az, ami még rendőrként is, ha felkértek előadást tartani. Ezeken az alkalmakon lehetőségem van rá, hogy elmondjam azokat a tapasztalatokat, melyeket megéltem rendőrként, és ráadásul egy kicsit újra rendőr lehetek. Imádok róla beszélni, mert – mint a sorozatgyilkosok – én is újra átélhetem azt, ami akkor volt. Ráadásul olyan témákról beszélünk ilyenkor, melyek a mai napig meghatározzák a mindennapjainkat, hiszen tele vagyunk gyilkosságokkal, balhékkal, és jó, ha a tapasztalatokat meg lehet osztani azzal kapcsolatban, mire érdemes figyelni, vagy melyek azok a helyzetek, melyeket el lehet, el kell kerülni.

3. 2016-ban két nagy, telt házas előadást is tartottál, az elsőn a különböző országok nyomozati struktúrája, a másodikon a sorozatgyilkosok lélektana volt terítéken. Fontos ma ezekről nyíltan beszélni Magyarországon, és miért?

Imádják az emberek a „vért”, a gyilkosságokat, és az ezeket bemutató médiumokat. Ahogy látom, érdekli őket ezzel együtt az is, hogy amit a vásznon látnak, az vajon a való életben miképpen működik, egyáltalán van-e találkozási pontja a valóságnak és a fikciónak, úgy, ahogy természetesen engem is érdekel. Hiába nem úgy ülök be egy moziba, hogy én ott most nyomozó akarok lenni, de bizonyos idő után végig gondolom, hogy ez vajon az életben hogyan működik. Ez az érzés úgy fest, nem múlik el.

4. Következő Antal Gáborral közös előadásotokra Tettes legyek vagy áldozat? címmel kerül sor hamarosan, mit várhatunk Tőletek azon az estén?

Gáborral egyeztetve sok témát érintünk majd, kezdve a bűnözői magatartásoktól, a bűncselekmény-, és áldozattípusokon át, a bűnmegelőzés opcióiig, valamint a közelmúlt hírhedt eseteit is elővesszük majd elemzésre.

5. Ha egyetlen dolgot változtathatnál az emberi természeten, mi lenne az?

Ne legyünk ennyire önzők, mi emberek. Ennyi.

Legutóbbi cikkeink

Tettes legyek vagy áldozat? – Doszpot Péter és Antal Gábor előadása
2017. május 3.

5 kérdés, 5 válasz – Doszpot Péter
2017. április 24.

Konfliktus és kompromisszum – Almási Kitti előadása
2017. április 19.

5 kérdés, 5 válasz – Nyakas Gábor
2017. március 27.

5 kérdés, 5 válasz – Hevesi Krisztina
2017. február 22.